A festés után egy kis száradást követően elraktam befőttnek a polskit. Kicsit jó volt az idő, kicsomagoltam hát és beleraktam egy két extrát. (pl. csomagtérgumi) 🙂
Elgurult a felni
Korán felraktam idén a téli felniket, hát nem kellett volna. Én marha kerékőr nélkül tettem fel, mert kicsit rövidek voltak a felnihez. Gondoltam majd később veszek. Becumiztam ezt. Ha valami „széparcú” kínálja eladásra… öljétek meg!
Polski fényezés
A lakatolás után megpróbáltuk a még viszonylag jó időt kihasználni a fényezésre. Bár inkább festésnek mondanám fényezés helyett. 🙂 Felhasználtunk két liter neoluxot, egy kis kittet, késtapaszt, na meg néhány méter csiszolópapírt. Egy naposra terveztük, de végül is két nap lett mert közbeiktattunk egy kis főzést és egy DVTK meccset is! 😀
Tulajdonképpen az lett amit vártam. Jó fehér lett! 🙂 Most már csak győzzem kivárni amíg megszárad, mert az időjárás azért nem kedvez nagyon és garázsban is csak néhány napig állhat.
(Időközben kiderült hogy a száradás kb. 2 hónapot vett igénybe! Tehát gyerekek ne csináljátok utánunk! Vagy fessetek 40 fokban nyáron, vagy használjatok rendes festéket! 🙂 )
Polski lakatolás
Hosszú szünet után egy esküvőt túlélve újra előkerültek a vasak. A kispolskin volt a sor, az pihent már a legrégebb óta érintetlenül. Sikerült a lakatos barátomat rávenni hogy foltozzuk be a sérüléseket. A reaktortérbe tettünk egy nagy kazánlemezt és a bal első ülés alá. Ezen kívül még beszabtam a hátsó ablakok alá két jó nagy merevítőt és hogy ne menjen könnyen előjött egy markáns kráter a bal első sárvédőn. Egy délután alatt végeztünk vele. Másfél éve várt erre szerencsétlen kis autó! 🙂
Nyomtáv a golfra
Itt a tavasz, dagad a… nyárigumi a 2 bar nyomástól! 🙂
Az ősszel sikeresen meg-gödrözött felnit elvittem görgőzni. Négyezerért megcsinálták. Egy festés majd jövőre rá fog férni, akkor lecserélem a gumikat is.
Eddig műanyag tehermentesítőt használtam (60-as a felni, 57-es a golf), de azzal sok volt a baj, előfordult hogy látszólag jól felrakott kerék is rázott, le kellett venni, megpiszkálni a gyűrűt aztán vissza és jó egy ideig.
Ennek most már vége, csináltattam alu tehermentesítőt egy centis nyomtáv szélesítéssel. Persze kellettek új, hoszabb csavarok is. Most már precízen lehet felrakni a kereket, az egy centi szélesedés miatt pedig a 195R15 gumi is kényelmesen el fog férni.
Polski motor bontás
Amíg tart a hideg, az öreg vasak (duroplast-ok) ponyva alatt pihennek. Én viszont nem bírtam már magammal, úgy döntöttem hogy elkezdem szétszedni a polski motorját hogy kiderüljön van-e valami komolyabb baja. (Meg hogy ismerkedjek vele kicsit.)
Még ősszel lecsapattam nagy nyomású mosó, brigéciol, hideg zsíroldó, féktisztító keverékével. Most kb. ugyan az a vastag centis olajsár fogadott belül, mint ami kívül volt. Hideg zsíroldót izzítottam most is, már csak az válik be az ilyen „makacs” szennyeződések ellen. Egész jól haladt a szétszerelés amikor is valami hülye gondolattól vezérelve le akartam csavarozni a kipufogó csonkot is… bárcsak ne tettem volna. Természetesen sikeresen beleszakítottam egy csavart. Ettől olyan ideges lettem hogy abba is hagytam az egészet!
Legközelebb szétszedem a blokkot is…
Hengerfej csere
Megtörtént a tél leple alatt a golf hengerfej cseréje. Csak a rend kedvéért: 1.4 APQ a motor. Erre tettünk fel egy frissen felújított (síkolva, szelepek beköszörülve, szelepvezetők, szimeringek cserélve) AEE 1.6-os hengerfejét.
A csere zökkenőmentesen sikerült. Az 1.4-es vezérműtengelyét tettük vissza és a hidrotőkéit is, mert azokat kb. egy éve cseréltem (a csattogás miatt persze).
Új olaj (xado 5w-50), új hűtővíz. Fasza minden.
Próba indítás, nem szivárog semmi, na akkor hagyjuk járni. Iszonyatosan csattogott! 🙂 Kb. fél óra járatás majd 40-50Km megtett út után elcsendesedett (teljesen).
Hatalmas öröm, jajj de jó lesz ez!
Két nap múlva újra csattog. Hidegen mindig, melegen néha…
Tisztázzuk: az hogy hidegen csattog nem azt jelenti hogy néhány másodpercig, hanem azt hogy amíg be nem melegszik (10perc). Üzem melegen aztán elhallgat, de ha hosszabb távon újra megszólal melegen is.
Ha van valakinek ötlete hogy vajon miért csattog ha minden új… várom tisztelettel!
Lehet hogy még egy garnitúra hidrotőkét belepróbálok majd, meg beleteszem az 1.6-os tengelyt is ha már megbontom.
Meg esetleg az olajpumpára gyanakszom, mert néha lassan jön meg a nyomás (3-5mp).
A műszerem szerint hidegen alapjáraton 7 bar, melegen 1 bar a nyomás. Kétezres fordulaton melegen 3-4 bar.
Hát egyelőre ennyi. Egy kicsit jegelem ezt a csattogás projektet, vár a polski meg a trabant!
Zene a Clio-ba
A sötét tél leple alatt Zsolti barátom beújított egy csajozós kisautót (bővebben majd ha világos lesz) és némi nyomás hatására rájött hogy erősítő nélkül nem hifi a hifi.
Az előző tulaj már kicserélte az ajtóban a hangszórókat, így azzal nem foglalkoztunk. Került egy üres láda, abba bedobtunk egy JBL 12″-os mélynyomót, nameg volt Zsoltinak egy jó kis négycsatornás erősítője is (szintén JBL). Hogy teljes legyen a kép, két JBL csipogó is bement a műszerfalba a gyári helyett.
Szerintem nem lett rossz.