Trabant hátsó rugók

Nem bírtam sokáig az uborkaszezont, kicsit meg kellett piszkálnom a Trabit. Beszereztem még régebben két gyári hátsó rugót, kicsit megcsiszolgattam lefestettem.

A gátlók kb. két éve voltak cserélve, gázosak, kiválóak. Az eredeti rugókból le volt vágva kb. másfél kör, így túlságosan terpesztett. A régi alufelnikhez ez jó volt mert azok kifelé voltak szélesek, a mostani vas viszont befelé szélesedik (más ET) ezért jót tett neki hogy 1 centivel eltávolodott így a kerék a rugótól, mert hajlamos volt beleérni. Most is terpeszt kicsit a pogácsáknak köszönhetően, viszont így nem ér bele semmibe.
Remek!

Weber 32 TLA 50/1

Megérkezett a trabant a pompásan felújított gyári karburátorral. Minden fúvóka, membrán, tömítés cserélve!

Néhány napos folyamatos állítgatással sikerült rendesen belőni az alapjáratot minden körülmények között. Főleg a hideg alapjárattal volt gond (túl magas volt), de sikerült. A szívósorban a fűtősün sajnos zárlatos és folyton kiveri a biztosítékot ezért azt le kellett kötnöm, a bimetál fűtés viszont már nagyszerűen üzemel és időben kapcsol.

Az alapjárati mágnesszelepet viszont szintén ki kellett iktatnom, mert sajnos egy „kisipari szar”. A vezérlése jól működik behúz rendesen, de amikor nagy fordulaton motorféken kikapcsol, alacsonyabb fordulaton nem bír visszahúzni. A vezérlése jó, egyszerűen nem bírkózik meg a vákuummal. Miután lefullasztotta a motort és elment a vákuum, nagyszerűen behúz. 🙂 Sajnos ki kellett szedni és egy csavar került a helyére, amivel az alapjárat nagyszerű csak éppen a motorfék lett igen gyenge.

Volt még egy kis bibi a benzinszint és vízhőfok műszerekkel, de csak simán el voltak kábelezve egy kicsit, könnyedén sikerült rendbe hozni.
Egyelőre nagyon szépen megy, de nem hagy pihenni: erős üzem melegen piszkosul darál a vízpumpa, és a hengerfejtömítésnél is nyomja az olajat… majd legközelebb.

Trabant hátsó futómű

Hazatért a trabi. Rajta figyel már a teljesen felújított gyári karburátor, viszont az még egyelőre beállításra vár ezért először nekiestem a hátsó futómű megemeléséhez.

Erre azért van szükség mert a szélesebb felniken a 175/60-as gumi sodrós kanyarban vagy nagyobb terhelésnél beleért a rugóba. Úgy döntöttem hogy visszakerül bele két gyári méretű jó állapotú rugó, ezzel a kerék befelé dőlése nem lesz akkora (a lengőkar belső felfüggesztésénél (is) meg van terpesztve) és magasabb is lesz a hátulja kb. 2cm-el.

A művelet sikeres lett, még most is dől picit befelé a kerék de ez így tökéletes. Az előző rugó-vágós pogácsázós terpesztés túl vad volt azért. Legközelebb megbabrálom kicsit a karbit is már.

Trabant karburátor project

Párhuzamosan a polskival fut a tarbi injektortalanító projekt. Jó dolog az injektor, főleg ez a régi egyszerű de hengerenkénti digijet. Jó, jó de nem egy trabantba.

Régebben azt gondoltam hogy az a frankó ha minél modernebb cuccokkal búrom tele a trabit. Most viszont már azon vagyok hogy minél kevesebb elektronika, annál jobb.

Egyelőre visszakerül a gyári karburátor kilökünk belőle egy valag elektronikát, kap egy új szíjat, olajat meg ilyesmi. A következő lépés a pierburg 2e3 lesz a saját szívósorával majd a vizsga után. Az még egyszerűbb lesz, mert ahhoz még a weber 32 alapjárati elektronikája sem kell. Na és duplatorkú…

A második, a 4T

Szegény 601-esnek tragikus hirtelenséggel kellett távoznia, mert kitúrta a képzeletbeli garázsból az új jövevény, a 4T. Tervben volt hogy lecserélem az öreget, de igazából még nem kerestem az utódot hanem egyszerűen az ölembe hullott. Egy Eger melletti faluba mentem érte, nagyon szerető gazdája volt aki elég erősen beindult már a felújításba-átalakításba de Ő is egy új jövevény miatt szakította meg a projektet.

Már ebben a színben érkezett, viszont még csúnya műanyag lökhárítókkal, az persze nem maradhatott rajta, megkapta egy húsz évvel fiatalabb testvére (apja) gömbölyű fém lökhárítóit. A fenti képen a téli gumikban pózol, a nyárik egy beazonosíthatatlan Fiat származék felnin vannak. Jóval nagyobbak, 175/60R13-asok. Ami még ezen a képen nem a vételi állapotot tükrözi az a kipufogó. Igen büszke vagyok rá, saját kezemmel hegesztettem (nem tudok amúgy hegeszteni) és nem fúj ki sehol! 🙂 4-2-1 leömlő van rajta, a cső ötvenes végig egy gázgyorsítóval és egy minimál hátsódobbal a hangerő érdekében.

Na de mennyünk sorban. Mikor hozzám került már rajta volt a Digijet hengerenkénti injektor, viszont nem volt lambda szondája. Ez volt az első dolog az építgetés során, beszerelve kijött végre vészüzemből és a fogyasztás is lement 8 liter körülire. Egyetlen dolog ami zavar kicsit az az alapjárat ingadozása amiről azt mondják a nagyok hogy a nagyobb tengely miatt van (1.3-as vezérműtengely van benne az 1.1-ben). Mivel a motorral nem voltak problémák és a karosszéria is rendben volt jöhettek a kerekek. Első nekifutásra osztókör módosítóval felraktam négy Wartburg szélesített felnit 175/50R13 gumikkal. Hihetetlenül brutálisan nézett ki! A kicsi baj csak az volt hogy kb. 2cm-t kilógtak a kerekek a kaszniból. Ez így nagyon nem volt jó de azért majd egy évig így jártam vele. Ezután kerültek rá a BMW 2000 alukerekei a 70-es évekből. Gumik maradtak, ez már nem lógott ki annyira viszont ez befelé volt kicsit problémás na meg 4×100 volt a 4×98 helyett az osztókör. Fel lehetett rakni a tőcsavarokra, de nem volt egészséges. Egy évig bírta, akkor jöttek a mostani Fiat felnik. Ezek is szép peremesek mint a szélesített 2T felnik és az új gumikkal 175/60R13 nagyon jól mutatnak. Egész jól elférnek csak a gép hátulját kell visszaemelni gyári magasságba, mert most kb.3-4cm-el alacsonyabb.

Motorikus probléma hál istennek nem nagyon fordult elő, hálás jószágok tudnak ezek lenni. Egyszer elkopott a gyújtáselosztó és a rotor, ami ugyan minimális összegbe kerül viszont én elég nehezen jöttem rá a hiba okára. Néha torpant kicsit majd később nem akart melegen beindulni. Elég vicces volt mindig megvárni amíg kihűl a motor. A másik kicsit nagyobb probléma az az volt hogy felrobbant a hűtő! 🙂 Elromlott a ventilátor kapcsoló hőgomba és nem kapcsolt a propeller… Én pedig éppen Colin McRae-t játszottam a városban tehát kicsit felhevült a dög, aztán pedig megálltam egy pirosnál. Nem engedett a nyomásszabályzó a kiegyenlítőtartályon, a leggyengébb láncszem pedig a hűtő volt. Jó nagy durranás, gőzfelhő, majd tizenegynéhány ezer forint kiadás következett.

Közben vizsgára is kellett vinni ám, szóval belekerült a szokásos négy új lengéscsillapító és komplett új fékrendszer (fékvezetékek, fékdob, féktárcsa, fékhengerek, betétek). Nem volt vele gond, bár az injektor miatt priccoltam kicsit, de megoldották. A belsejét is felújítottam, kapott új kárpitot és műszerfal betéteket. Három új műszert is beletettem, fordulatszám mérőt, töltés mérőt és talán a legfontosabbat egy vízhőfok mérőt. A gyári ledes nem sokat ért amikor szétment a hűtő, még egyszer ezt nem szeretném. Ami a hifit illeti, megörökölte a 601-es Alpine fejegységét, viszont itt már csak egy (4 csatornás) erősítő, egy Kenwood hajtja a Monacor első szettet és a Blaupunkt mélyládát ami egyedileg készült a jó helykihasználás miatt. Nem szól annyira durván mint a két Alpine de nagyon kellemes hangja van.
Nos egyelőre ennyit róla. A közeljövőben megválok az injektortól, először is mert a vizsgán most már valószinű bajos lenne, másodsorban pedig minimalizálni akarom a motorelektronikát. Egy ilyen autóba nem való elektromos AC pumpa, légtömegmérő, meg ECU. Pieburg 2E3 duplatorkú karbit fog kapni hasonló életkorú Golf-ból. A műveletről természetesen beszámolok majd.
Kedves barátom mondásával búcsúzom:
Nektek jó… Nektek nincs Trabantotok…! 🙂