A negyedik, a Kispolski

A polák a flotta azon tagja, ami a legváratlanabbul érkezett. Néhány hónapja nézegettem már Őket és a hasznaltauto.hu-n is volt beállítva figyelés, de aztán szép lassan letettem a vásárlásról mert véleményem szerint egy kicsit drágán mérték őket. Abban szinte biztos voltam hogy akár az 50 akár a 100 ezer forintosat veszem meg, tuti hogy komplett felújítást igényelnek, ami szerény számítások szerint is minimum még egy százas.

Ekkor mint derült égből villámcsapás, jött egy ajánlat. Kispók húszezerért, három hónap műszakival, hű de jó állapotban. Aztán mint a jól nevelt hülye gyerek megnéztem és megvettem. 🙂 A fenti megállapítás a felújításról természetesen érvényes rá, de legalább nem nyolcvanezer volt… Egyelőre sok mindent nem tudok róla mondani, csak annyit hogy a világon mindent ki kell rajta cserélni viszont legalább nem rohad. Csak rozsdál… 🙂 Egy festés mindenképpen kell majd, hogy egy normális állapotú karosszériában kezdhessem a „restaurálást”.

Szép sorban érkeznek hozzá az alkatrészek, egy-két dolgot már szerelgettem rajta de persze újra szét fogom teljesen kapni a festéshez. Amint lesz valami jön a poszt.
Végszónak pedig: de kicsi ez bazmeg’

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük